A Napkultusz

A legtöbb "napimádó" kultúrában többnyire olyan király vagy császár uralkodott, aki a kultuszra épített királyságeszménnyel próbálta igazolni vagy megerősíteni pozícióját. Hogy ez a hagyomány a kereszténységgel sem múlt el nyomtalanul, azt bizonyítja
a francia XIV. Lajos (1643-1715) népszerű elnevezése: Napkirály.
Ugyancsak a napkultusz továbbéléséről tanúskodnak az olyan népszokások, mint a Szent Iván-éji tűzgyújtás, vagy az, hogy a karácsony nagyjából a téli napforduló idejére esik. A napisten köré épülő vallások azonban gyakorlatilag eltűntek.

Időszámításunk kezdete

Időszámításunk  kezdetének, Krisztus születésének az időpontját a VI. században egy Dionysius Exiguus nevű szerzetes határozta meg, és ezzel elvetette azt az időszámítási rendszert, amely a hírhedt keresztényüldöző római császár, Diocletianus uralkodásától számította az éveket. Nem ismeretes, miképpen következtette ki az általa megadott születési dátumot, de az tény, hogy a számítást az 1. évvel kezdte.
Így tehát például a második évezred csak 2000. december 31-én ért véget.

A francia forradalom naptárja

A francia forradalom után, 1793-ban tervezték meg és iktatták törvénybe az új időszámítást, amelynek kezdetéül a köztársaság kikiáltását, 1792. szeptember 22-ét választották. Az év éppúgy 365 napos volt, mint más kalendáriumokban, és tizenkétszer harminc napra osztották, a fennmaradó öt napot pedig ünnepek céljára jelölték ki. A szökőév ugyanolyan gyakorisággal fordult elő, mint a Gergely-naptárban, és a szökőnapot is ünnepnek tartották.
A hétnapos hetet tíznapos időszakokkal, dekádokkal váltották föl, a hónapok találó, színes és hangzásukban évszakonként elkülönülő nevet kaptak.
Az új rendszer nem gyökeresedett meg, Napóleon 1806. január 1-jétől visszaállította a Gergely-naptárt.